Happy Rebi ♥ V+R

*Fecó szemszögéből...ő a szomszéd*

Engem is mélyen érintett, hogy Kati néni elment tőlünk...
Rebi már napok óta ki sem mozdult a házból, láttam. Hiszen a szomszédja vagyok, és mint minden ember, én is kiszoktam nézni az ablakon. Mostanában nem szokott találkozni azzal a csini, barna hajú lánnyal (azt hiszem Kiarának hívják). Nem szokott találkozni Lilivel (őt személy szerint ismerem). Nem szokott találkozni azzal a fiúval, akinek ilyen barnás haja van (Viktor, igen, így hívják). És nem szokott találkozni Levivel, Levit ismerem, jött hozzám ötletet kérni, hogy hogyan szedhetné fel Kiarát. Egyébként én Feri vagyok...de mindenki csak Fecónak hív.

Leugrottam gyorsan a szemközti vegyes boltba, és Viktor (felismertem) ott bandázott.
    - Ööö...szia. Viktor. Ugye? - kérdeztem, és nagyon reméltem, hogy nem tévesztettem össze valaki mással.
    - Ja. Lökjed, mi van? - kérdezte lazán.
    - Ismered Horváth Rebekát? - kérdeztem, természetesen tudtam a választ, de attól még megkérdeztem. Láttam, hogy Viktor zavarba jött. Vajon tetszik neki Rebi? Mert én csak arról tudtam, hogy Rebinek tetszik. Mindegy.
    - Ööö...ja, persze. Valami baj történt vele? - kérdezte, enyhe aggodalommal.
    - Nem, erről szó sincs. - ráztam meg gyorsan a fejemet, majd hátulról valaki leszólított, hogy mennyek már be a boltba, mert elállom az utat. Gyorsan bementem, biccentettem Viktornak, hogy kövessen. Bementünk, gyorsan felkaptam kettő dobozos sört, majd tovább mondtam Viktornak. - Te tudtad, hogy Kati néni... - kezdtem, de ő csak vadul bólogatott. Gondolom tudta. - Oké, szóval. Rebi teljesen ki van bukva...nem látom őt már napok óta. Nem lehetne, hogy esetleg... - kezdtem, de Viktor megelőzött.
    - Aha. Átmegyek hozzá. - mondta, én meg hálásan elmosolyodtam. Végül úgy döntöttem, hogy majd én is megyek. Jóban vagyok Rebivel... Még vettem egy 2 literes kólát meg egy pár chipset, és még pluszban egy Red Bullt. Kifizettem, majd gyorsan kifutotta az üzletből, hátha még utolérem Viktort. Szerencsémre nem mentek messze.
    - Viktor! - kiáltottam. Viktor amolyan "mi van már megint, idegen akit még csak párszor láttam, azt is  Rebi miatt?!" nézéssel jött oda hozzám. Unottan zsebre vágta a kezét, és mint aki szívességet tett volna, rám nézett. - Nem lenne szabad elmondanom...de akkor már mindegy. - mondtam bevezetés ként. Viktor türelmetlenül nézett rám. - Ugye tudod, hogy Rebi szerelmes beléd? - kérdeztem elcsukló hangon, és hirtelen lelki-ismeret furdalásom lett, nem szabadott volna megkérdeznem (vagyis inkább kijelentettem). Francba. Viktor vigyorogva beleivott a 7 Up-jába és végre megszólalt.
   - Persze... - mondta ki lazán, én meg megkönnyebbültem. - Jártunk is...pár napig. - mondta szomorú mosollyal az arcán. Áhhháá. Én erről nem is tudtam.
   - Ja, akkor oké. - mondtam, majd oda nyújtotta a kezem. - Fecó - ahelyett, hogy megrázta volna a kezem, ökölbe szorította a sajátját és "öklöztünk" egyet, miután én is így tettem. Elköszöntünk, de előtte megbeszéltük, hogy fél óra múlva, találkozunk Rebiék háza előtt.

"Ding-Dong". Csöngettünk be Rebi "házába" fél óra múlva, Viktorral. Az apukája nyitott ajtót könnyes szemmel. Ezek szerint megtudta, hogy elhunyt az anyukája.
   - Szia, Fecó! - köszönt Rebi apja, kezet fogtam vele, majd Viktor is ugyanígy tett. Gabi (Gábor, Rebi apja) beengedett minket, majd mondta, hogy mennyünk fel nyugodtan Rebihez. Egyébként, Rebi és köztem 8 év van. Mindegy. "Kop-kop". Viktor bekopogott. Nem kaptunk választ. "Kop-kop". Bekopogtam. Nem kaptam választ. "Kop-kop". Kopogott be Viktor kicsit erősebben. Végre, Rebi megszólalt.
    - Ha mama vagy bejöhetsz. Ha nem, akkor nem. - mondta, halkan, rekedt hangon, de tökéletesen lehetett hallani. Viktor elengedte füle mellet a mondatot és benyitottunk. Rebi a fotelén ült. Úgy ült, mintha törökülésbe lenne de az egyik lába be volt hajlítva, és azon támasztotta az állát. Könnyes volt a szeme, a sok sírástól csak úgy csillogott, egy zsepit szorongatott, és mellette egy százas zsepi csomag.
    - Szia! - intettem, majd némi habozás után, leültem az ágyára. Köszönt, majd kigördült egy újabb könnycsepp, éppen beszélgettem vele, amikor Viktor lépett be a szobába. Amint észrevette, gyorsan megtörölte a szemét és azt hiszem, őszintén elmosolyodott.
    - Vi...Vi...Viktor...szia! Mit keresel itt? - mondta halkan, láttam rajta, hogy kereste a szavakat. Aranyos amikor zavarba jön.
   - Szia...hogy vagy? - kérdezte.
   - Őszintén? Rosszul. Én tudom, hogy még él. Tudom, hogy még él mama! TUDOM! - akadt ki teljesen. - Nem hiszem el! Én ezt nem hiszem el! ÉL! Még él! - sírt. Nagyon. Majd hirtelen felállt és az ablakhoz rohant.
    - Rebi! Kati néni, már...nem...él - mondtam ki nehezen. Rebi hátra fordult és egyfolytában patakoztak a könnyei.
    - Rebi! Mi a francot csinálsz? Ki ne ugorj! Hallod! - indult meg felé Viktor idegesen, mivel Rebi nyitotta az ablakot. Én meg azt se tudtam mit csináljak. Lefagytam.
    - Azt mondják, hogy vége, ennyi, nem él? - kérdezte egyfolytában könnyezve. - Rendben. - bólintott. - Akkor utána megyek. - mondta, az egész három másodperc alatt történt... Rebi felnézett az égre, majd megragadta az ablakkeretet és felállt az ablakban. Viktor ráordított, majd lekapta. Én meg még mindig csak ültem, nem tudtam mit csinálni...azt hiszem sokkot kaptam.
     - Megőrültél? - kiáltotta Viktor, miközben Rebi arcát fogta a kezei közt. Magamhoz tértem majd gyorsan oda futottam. Szorosan átöleltem Rebit, miközben a haját-hátát simogattam, próbáltam megnyugtatni.
     - Khm... - jött egy hang mögülem. - Feri... - kezdte Viktor, mire csodálkozva ránéztem. - Elnézést, Fecó. Magunkra hagynál egy kicsit? - bólintottam majd kimentem.

10 perc múlva kézen fogva sétáltak le a lépcsőn ♥ ☺. Mosolyogva néztem rájuk, majd elköszöntem mindenkitől. Ahogy mentem ki, ők is jöttek utánam (gondolom, Viktor is ment haza), még egyszer hátrapillantottam, éppen egy csókot nyomtak egymásnak.