Én+Viktor=♥. Vagy mégsem?

   -Ááááááá! - Kikivel éppen sikítozva ugráltunk az ágyamon, elmeséltem neki a Viktoros sztorit.
   - Ez olyan jó... - mosolygott Kiara ugrándozva. - De, várj... - állt le egy pillanatra. - ...akkor engem most kihasznált? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Én meg csak a fejemet fogtam.
   - Igen, Kiki. Ezt mondtam el neked hatszor, tudod, amikor megkérted hatszor, hogy meséljem el, újra és újra. - mutogattam összevissza, hogy megértse. Kiki csak bólogatott.
   - Viktor...véged! - és ekkor az utolsó szóra, ünnepélyesen a plafonra nézett és a jobb karját a levegőbe tartotta mint Suparman. Nem tudom, talán tizenöt másodpercig tartott nála ez a...ez a....a...nem tudom mi. Ez a dolog. Hirtelen lenyúltam az ágyamra és egy párnát hozzá vágtam. És ekkor röhögőgörcsöt kaptam. Kiki a párna erejétől leesett az ágyról, majd felpattant és ennyit mondott: Jól vagyok! És kész, ennyi. Sírtam a röhögéstől. Szerintem, annál nincsen viccesebb, mint amikor valaki elesik. Kortól függetlenül. Tudom,tudom. Az időseket nem illik kinevetni, de akkor is...vicces.
   - Azt meg hogy...Ki...ki... - mondtam röhögve, de annyira röhögve, hogy nem bírtam beszélni.
   - Jóvan' már! Nem is volt vicces. - tette keresztbe a karját. Duzzogott. - Különben is... úgy nézel ki mint egy dengenerált fóka. - ekkor már én se nevettem.
   - Kiara... azt se tudod mit jelent a degenerált - mondtam a szemébe nézve, közben a földről is felkeltem (igen, annyira röhögtem, hogy a földön fetrengtem).
   - Most igen! - rám kiáltott és  hátat fordított. Nagyon vicces amikor duzzog. Belőlem meg kitört a röhögés.

Másnap

Viktor velem szembe jött, rám se nézett. Most mi van? Értetetlenül néztem Kikire. Ő csak vállat vont. Semmit nem jelentett neki ami tegnap előtt történt?!
Órák után (sulinak már vége volt) sétáltam haza, egyszer csak valaki hátulról megragadott és magához húzott. Én meg fogtam és ököllel belevertem a mellkasába.
   - Áú! Rebi! - felnéztem és Viktor volt az.
   - Na mi van? - kérdeztem megalázóan. - "Suli időben levegőnek nézzük Rebit" játékot játszottál? - kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva.
   - Mi van? Öööö... - nevetett zavarban. Nem értettem, csak néztem rá.
   - Gyere. - mondta, majd megfogta a kezem és magával húzott. Elmentünk a játszótérre, leültünk a hintákra. - Figyelj Rebi, én szégyellek téged közösség ellőtt... - mondta nekem meg leesett az állam.

Ki az a Zoli?

   - Jólvan Kiki! Hagyjál már...nem tudok koncentrálni. Szóval, mit írjak be? - kérdeztem,a telefonomat nyomkodva, mert Kiki közben ott volt a fejem fölött (ültem a földön, ő meg a nagy barna haját fentről a képembe lógatta).
   - Zoli! - mondta...inkább sikította.
   - Milyen Zoli?! - már kiabáltam, ingerülten.
   - Zoli wok...ajj. Nem tudom. - mondta vigyorogva, én inkább semmit nem kérdeztem.
   - Dupla vé? - kérdeztem sóhajtva. Kiara csak bólogatott mint valami hülye...

Történet:
Kikivel sétáltunk haza éppen, Kiara egész úton a telefonját nyomkodta. Azt állítja bejelölte valami Zoli, egész nap azzal chatelt. Megmutatta nekem a beszélgetésüket. (Facebook Messenger)
Zoli üzenete: csá
Kiki üzenete: csá. Öhm..kivagy?xd
Zoli üzenete: zoli wok oszt cshő
Kiki üzenete: haha :"D
Itt már elfelejtettem, plusz Kiki kikapta a kezemből a telefonját, írt neki az a Zoli. Nagyon sokat chateltek. Nem tudom, mikor. De Kiki úgy este 9 óra körül felhívott. Hát,ez nem igaz. Fáradtan felvettem...ő meg szó szerint beleordított a telefonba.
   - VÁÁÁÁÁÁ! - üvöltött. Kiara köszönt. (haha, de vicces vagyok. Na jó, nem)
   - Jézusom. - mondtam a telefonba. Kiki nem láthatta, de a szememet forgattam.
   - Kitöröltem! - mondta. - De..de...de. Véletlen volt. Eskü! - mondta vinnyogva.
   - Kiki! Állj! Állj! - mondtam ásítva. - Először is. Engem egy kicsit se érdekel, hogy kitörölted. Másodszor. Este negyed tíz van. - jelentettem ki...katonásan.
   - De...mi volt a neve?! Elfelejtettem. - motyogta.
   - Kiki! Ha most törölted ki akkor, miért felejtetted el a nevét? - kérdeztem furán.
   - Ja...izé. Régebben töröltem ki. - vihogott a telefonba.
   - Na, oké. Gyere le hozzánk. Siess! Késő van és hideg. Szia! - tettem le a telefont.
Sokáig vártam, már éppen beakartam menni amikor, valaki rám kiabált.
   - Rebi!
 Megfordultam, ránéztem Kiarára. Először kiabálni akartam vele, mivel rám kiáltott, este fél tízkor. Aztán, megláttam, hogy nincs rajta kabát. Mínusz akárhány fokban a pizsamájában (!!!) leszaladt két utcával lejjebb.
  - Öhm...khm...Kiki. Hol van a kabátod? Mínusz valamennyi fok van. - mondtam furán. - Mondtam, hideg van.
  - Ja, azt hittem, hogy csak kijelentetted. - mondta csillogó szemekkel.
  - Istenem... - forgattam a szememet...megint.
  - Szóval, véletlenül kitöröltem. A nem tudom milyen Zolit. Tudod, azt a idegent... - kezdte el a kis sztorit.
  - Hőőő! - tettem fel a kezemet. - Azt mondod egy idegen nem tudod milyen Zolival chateltél egész nap? - háborodtam fel.
  - Ja. - mondta mintha egyértelmű lenne.
  - Kiara, ezt... - keztem el, de aztán csak legyintettem. - Te ezt még nem érted, kicsi vagy hozzá. - nevetgéltem.
  - Mi? - kérdezte, tágra nyílit szemekkel.
  - Mondtam én. - vigyorogtam. Közben elgondolkoztam azon, hogy ez milyen jól kijött.
Leültem a földre, Kiki meg ott járkált felettem miközben én a telefonomat nyomkodtam. (Bejelentkeztem Facebookra...stb.) Kiara meg fölöttem magyarázott, olyanokat, hogy: "Írjad már a nevét!", "Bejelentkeztél?" és még sok mindent.  - Jólvan Kiki! Hagyjál már...nem tudok koncentrálni. Szóval, mit írjak be? - kérdeztem,a telefonomat nyomkodva, mert Kiki közben ott volt a fejem fölött (ültem a földön, ő meg a nagy barna haját fentről a képembe lógatta).
   - Zoli! - mondta...inkább sikította.
   - Milyen Zoli?! - már kiabáltam, ingerülten.
   - Zoli wok...ajj. Nem tudom. - mondta vigyorogva, én inkább semmit nem kérdeztem.
   - Dupla vé? - kérdeztem sóhajtva. Kiara csak bólogatott mint valami hülye...
   - Tessék, itt van. Zoli wok oszt cső. - mutattam fel. Kiki meg ugrált örömében (Ezek szerint ő volt az). Én meg közben jobban megnéztem a képeit, ennek a tagnak. - Hát már nem azért, Kiki... - kezdtem a nyakamat vakarva. - ...ez valami ritka csúnya.
   - Fúúú...juj, tényleg. - kezdett öklendezni.
   - Jólvan. Azért nem kell túl játszani. - mondtam föl nézve rá.
   - Na, oké. Szia, megyek. - mondta, majd ránézett az órájára. - Banyek! Tíz óra van! Na megyek, kezdődik a sorim. - mondta majd adott egy-egy puszit, és elköszöntünk egymástól.

♥ Első "randi" ♥

Suliba együtt mentünk ugye Kikivel, mivel ott aludtam náluk. Utolsó órában a a tanár mondta, hogy: "Vége az órának!". És kész, elszállt a pokol. Mindenki rohant ki, mi Kikivel szép, nyugodtan sétáltunk ki. Amikor valaki elkapta a karomat. Éppen leakartam ordítani az illetőt, amikor megfordultam. Viktor volt az. Ránéztem Kiarára, vette a jelet.
  - Akkor... - mondta Kiki, de gondolkodott pár percig, hogy mit mondjon - ...én most megyek. Kint megvárlak. - és már el is ment. Jézusom! Ezen ennyit kellett gondolkodni...
  - Igen? - néztem bele mélyen Viktor szemébe, azok a gyönyörű szemek...teljesen elolvadtam tőle.
  - Eljössz velem sétálni? - kérdezte mosolyogva. Ó, istenem. Olyan cukin nézett és mosolygott. Nem tudtam nemet mondani (annyira nem is akartam,hihi).
  - Öhm...khm... - nem bírtam hirtelen egy szót se kinyögni - Pe...pe..persze. - dadogtam, és hirtelen lányos zavaromba a pulcsim ujját húzogattam. - És...ki jönnek még? - kérdeztem még mindig a pulcsim ujját húzogatva.
  - Senkik. - nevetett ki. - De ha akarod jöhetnek. - nézett rám kérdően,  én inkább nem válaszoltam, mert ha azt mondom: ne, akkor lehet ráfog jönni hogy bele vagyok zúgva. De ha azt mondom igen, akkor meg nem leszünk kettesben. Jaj,kár volt megkérdenem. - Szóval? - kérdezte.
  - Á, ne. Ezek úgy is hülyék. - legyintettem, és a csapatunk többi tagjára mutattam. Viktor meg nevetett.
  - Ok. Menjünk - mondta és megfogta a...a kezem. Úristen! Én meg csak szerelmetesen bámultam rá. Arra gondoltam előveszem gyorsan a telóm és lefotózom, de nem jött össze a tervem. Kiértünk az iskolából, végre. Kicsit kínos csend volt, szerintem Viktor is észrevette így ő szólalt meg.
  - Hova menjünk?
  - Nekem mindegy. - egyébként már nem fogta a kezemet. :( csak akkor fogta amikor kivezetett a suliból) - Egyébként hogy-hogy elhívtál egy randira? - kérdeztem csodálkozóan.
  - Miva'? Miről beszélsz. Csak elhívtalak. - és ekkor éreztem úgy, hogy ezt se szabadott volna mondani, auch. - Vagy, azt akarod, hogy randi legyen? - kérdezte azzal az eszméletlen vigyorral a végén.
  - Ööö...hátőőő... - nem tudtam válaszolni. - Ink...i...inkább megyek! - mondtam majd nemes egyszerűséggel sarkon fordultam és elhúztam a csíkot.
  - Pff...oké! Amúgy se kell senkinek egy ilyen kis ribanc... - kiáltott utánam, én meg dühösen visszaindultam felé.
  - Ide figyelj! Én vagyok a ribanc? Én?! Igen, csakis én vagyok te kis ***** ! - böktem rá a mellkasára a mutató ujjammal - Figyelj. Egyszer mondom el. EGYSZER! - üvöltöttem a képébe. - Szeretlek! Igen, kimondtam! És én vagyok a hülye, hogy egy ilyen embert szeretek! Szeretlek! Féltékeny voltam az eddigi összes kis ribancodra! Tudom, hogy te nem szeretsz. Sőt, utálsz néha. Tudom, hogy semmit nem érzel irántam. Szerintem barátságot se. De! - tettem fel a mutató ujjam - Szeretlek! Igen téged! Téged basszus! - mondtam a könnyeimmel küszködve, igazából nem tudtam miért kezdek mindjárt sírni, egyszerűen sírni akartam. Talán azért mert ezt nehéz volt elmondanom, talán azért mert Viktor végig vigyorogta az egészet (?). Nem bírtam tovább ott lenni, és nézni őt! Igen őt, talán úgy éreztem "Ő a Nagy Ő", ő az aki kell nekem. Egyszerűen megperdültem a tengelyem körül és mentem, nem tudom hová. Csak mentem előre. De Ő, megragadta a karomat és magához húzott (ezek szerint utánam jött).
   - Figyelj már te! - vigyorgott édesen (egyszerűen nem tudok rá haragudni) - Féltékeny voltál? - kérdezte vigyorogva.
   - Ühüm. - mondtam már szinte sírva.
   - Ez volt a cél. - mondta, de én nem értettem.
   - Mi? - kérdeztem csodálkozva, közben a könnyeimet letöröltem a pulóverem ujjával.
   - Hátööö...hogy féltékeny legyél. Tudod...szeretlek! - mondta ki egyszerűen, de némi rettegéssel a hangjában. Gondolom félt a reakciómtól. De azt nem várta meg, közelebb húzott magához, majd a szemembe nézett...és...és megcsókolt! ♥♥♥

Kutyát akarok!!!

A történetben szóló videóhoz, írjátok be a YouTube-ba, hogy Zoe border collie.

Otthon Skype-oltam Kikivel, ő szerencsés, neki van kutyusa. Egy német juhász. Nagyon cuki :). A neve Teo. Irtóra aranyos, és nagyon okos. Szóval, Kiki nézegetett ilyen...ööö...milyen is...border collie. Kiki úgy írta, hogy border colli, de utána néztem és úgy kell írni, hogy border collie. Na, mindegy. Küldött egy videót Zoe-ról (border collie kutyus), hogy nézem meg milyen ügyes. Meg ilyenek. ( ) Én meg csak néztem, hogy milyen ügyes ez a kutya. Gyorsan letettem a skype-ot felpattantam és lerohantam a lépcsőn (el is botlottam) anyához, a konyhába.
   - Anya! Anya! Anya! - ugráltam.
   - Igen? - kérdezte, de rám se nézett. Valami sütit csinált..
   - Kikivel, Skype-oltunk és.... - de nem is mondtam tovább mert anya elém nyomott egy kanál krémet (gondolom az lesz a sütiben) azzal a mondattal, hogy: "Kóstold meg! Milyen? Finom?".
  - Aha,aha. Finom...szóval, Kiki küldött egy videót, Zoéról. Ő egy border collie. És nagyon ügyes. És én szeretnék egy bordert. Nem csak szép hanem nagyon okos is. - mosolyogtam rá. Anya csak bólogatott.
  - Legutóbb, miután meghalt Kormi, azt mondtad bőgve, hogy soha nem akarsz több kutyát. Mert neked csak ő kellett. - mondta nosztalgiázva.
  - Tudom. De az már két éve volt. Azóta túltettem magam Kormin. - és hirtelen eszembe jutott, hogy mennyire imádtam azt a kutyát. Gyönyörű fekete, nagytestű, keverék kutyuska volt. Nagyon szerettem. - ...szóval, szeretnék egy olyan kutyiiiit - ugráltam vinnyogva. És úgy viselkedtem, mint egy, ötéves.
  - Jó, este megbeszéljük.

Tegnap este, anyával megbeszéltük a kutyás dolgot. Anya is megnézte a videót, utána nézett a collie-nak. Mikor rájött, hogy a collie-nak, nagy udvar kell, mert az juhász kutya (terelő vagy mi) elbizonytalanodott. De, végül sikerült rávennem. Haza felé Kikinek, örömmel mondtam, hogy úgy látszik, lesz egy kutyám.
  - Azta! És? Milyen? - kérdezte, rám nézve.
  - Border Collie! - vigyorogtam.
  - Hatással volt a videó? - nevetett.
  - Ja. - bólintottam. - Éééés...a neve. Dobpergés. Zoé lesz. - mondtam mosolyogva.
  - Hm...úgy látszik hatásos volt, tényleg. - bólintott, de komoly akart lenni. De, nem tudott. Röhögött.
  - Amúgy... te min nevetsz ennyire? - kérdeztem furán.
  - Jaa. Semmi. Eszembe jutott valami. - legyintett vigyorogva.
  - Oké. Már azt hittem, hogy ez a kutyás dolog olyan nagyon vicces.
  - Figyu. Elmegyünk megtanítani olyan dolgokra Teót, mint amit a csaj tanított Zoénak? - kérdezte
  - Aha! - lelkesedtem. Gyorsan felhívtam anyát, hogy este megyek csak. De, aztán lebeszéltem vele, hogy úgyis hétvége van. Hadd aludjak ott Kikinél.
  - Vezethetem Teót? - kérdeztem.
  - Aham. - adta át a pórázt, és kimentünk a rétre. De semmit nem tanult szegény kutya. Nyolckor szépen haza sétáltunk, hajnalig filmeztünk. Aztán aludtunk...délig :)