Vihar,eső,szél...ne már! Még mindig?

Kikivel tökre jól éreztük magunkat a strandon. Mondjuk...a strandon ki nem érzi jól magát? :D Szóval, bementünk a legmélyebb medencébe. Onnan néztünk a fiúkat, de Kiki azért mert ő ugye mindig ezt csinálja...én meg...én meg...Úristen! Ekkor esett le, hogy mégis mit művelek. Jézusom! Én ilyet nem szoktam csinálni. Nekem eddig csak Viktor volt, régebben mindent feláldoztam volna érte...és ő is. Aztán meg csak közli velem, hogy szégyell engem. Ezeket átgondolva, rájöttem hogy az életem egy nagy zavarodás. Kiki az , akire mindig számíthatok.
   - Kiki... - kezdtem halkan. - Menjünk el innen... - folytattam elcsukló hangon.
   - Hm? Miért? - kérdezte furán.
   - Nem tudom, mit keresek én itt? - kérdeztem hisztérikusan. De azt hiszem inkább magamtól. Nem érdekelt, kimásztam a vízből, fújt a szél, fáztam. Gyorsan oda futottam a helyünkre felkaptam a földről a törölközőt, amíg száradtam a pokrócon ülve, Kiki futott felém.
    - Most mi van??? - kérdezte, totál nem értve a dolgot.
    - Én nem szoktam ezt csinálni... - szipogtam, gyerekes voltam? Á, nem. Csak kábé egy 5 éves gyerek szintjét játszottam.
     - Jó... - sóhajtott Kiara. - Akkor nyomás haza... - mondta miközben felnézett az égre. - ...mielőtt még megázunk! - folytatta. Hát igen, az eget nézve...ööö...fekete felhők mindenhol. Upsz. Kiki úgy ahogy volt (vizesen) magára kapta a ruháját (csőfarmer, Converse cipő, póló). Ruháján nagy foltot hagyott a bikinije. Valami rám csöppent, furán néztem a karomra, tele volt vízcseppekkel.
    - Ööö...Kiki. Tévedek, vagy  esik az eső? - kérdeztem félve...messze lakunk azért a strandtól. Gyalog vagyunk...
    - Nem hiszem, attól hogy még sötét felhők vannak az égen, 31°C-fok van... - mondta Kiki, tény, hogy nem egy okos lány :). De mi így szeretjük.
     - Igazad van, akkor biztos föntről lecsinált egy madár... - nézte rá csodálkozva, majd mindketten elröhögtük magunkat. És hopp, abban a szent pillanatban leszakadt az ég. A strandi bemondók, bejelentették hogy: "Kérjük, 10 percen belül, hagyják el a strandot!". Mindenki sikítozva rohant (?) amit mi nem értettünk. Komolyan...mintha a 3.Világháború tört volna ki. Mondjuk, Kiki egy olyan szép,hosszú,cifra, megfontolt csúnya mondatot mondott. Én meg mint mindig, csak röhögtem ezen. Gyorsan mi is elhúztunk a strandról, hazafelé út...mit is mondjak?! Egyszerűen szörnyű volt. Fújt a szél ezerrel. Az eső szakadt. Mi meg pólóban...hm. A szél meg úgy fújt hogy néha-néha mi is megbillentünk...tehát nagyon fújt. Én már kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velünk. Egyszer még el is ordítottam magam, hogy: Kiki, meghalunk!. De Kiara csak játéknak vette az egészet. Én annyira nem. Sétáltunk, nehezen, ezerrel fújt a szél, velünk szembe. Ellenszél...hurrá. :( Hirtelen, mindketten egy hatalmasat sikítottunk, egy nagy faág zuhant le előttünk, kábé úgy nyolc centire. Engem már a sírás kerülgetett. Kiki csak megilyedt, ennyi. Ő egy tökös csaj. Jó, nem úgy.  Úgy értve, hogy kemény csaj. Nagyon nehezen hazajutottunk (nehezen...pff...a sima negyed óra helyett, háromnegyed óra alatt értünk haza). A legrosszabb az egészben, hogy nem volt hálózat a telómon. Vagyis kint, a viharban. Anya hívott, ööö...hatszor...Apa hívott, egyszer, és végül...Viktor! Viktor hívott, és hagyott három sms-t. Otthon átöltöztem, letusoltam, jó meleg vízzel, a hajamat is megmostam. Csörög a telefon, Kiki az.
   - Rebiiii!! - kiáltott enyhén visítva.
   - Hm? - kérdeztem, közben leállítottam a hajszárítót.
   - Nem merek kinézni az ablakon, nagyon félek. Vagyis kint még nem féltem, de itthon. Ajj, elment az áram..meg minden. - szipogta.
   - Hát, kiiiiint... - kezdtem, majd kinéztem a fürdőszoba ablakán. - ...vihar, eső, szél. Ezerrel. Ajjaj. És ha itt is elmegy az áram? - kérdeztem...inkább magamtól.
   - Ne mááár! Még mindig? - kérdezte Kiki, és már igazán megsajnáltam.
   - Figyelj, gyere át. Itt még áram van...és izéé...majd csinálunk forrócsokit? Oki? - kérdeztem.
   - Rohanok. - mondta, majd letettem a telefont. Nem féltem Kikinek mondani, hogy jöjjön át...itt lakik nem messze. Csöngettek. Gyorsan lerohantam a lépcsőn. Szó szerint neki estem az ajtónak a lendülettől. Kinyitottam, Kiki meg a nyakamba ugrott.
   - Néééézd...hoztam pillecukrott, tejszínhabot, fahéjat, kakaóport, ilyen tüzes izét, amivel meg lehet izélni a pillecukrot...égetni vagy mi...mindegy! - hadarta egy szuszra.
    - Uuu, de jó. - mosolyogtam, majd bementünk a konyhába, tíz perc múlva már a kanapén ültünk a kályha előtt (befűtöttünk,haha) sztorizgattunk és forró csokit ittunk.

Fura szakítás

   - Ez nem vicces! - mondtam nevetve. - Ugye ez vicc volt? - kérdeztem komolyan.
   - Nem. - válaszolt egyszerűen, mintha ez teljesen hétköznapi dolog volt.
   - Azt a jó ****** *****! Hogy lehetsz ekkora szemétláda? Hm? Válaszoljál már, idióta! - ordítoztam vele. Nem válaszolt csak vigyorgott. Fura volt. Hú...nagy levegő. Oké, Rebi. Akkor most szépen egy elégedett vigyor.
   - Oké. - vigyorogtam. - Engem nem érdekel. Ezek után úgy próbálj visszaszerezni, hogy nem fog sikerülni! - röhögtem lesajnálóan. - Szóval... dönthetsz. - néztem a szemébe.
    - Na, szia. Nem gondoltam volna hogy ekkora ribanc vagy.
    - Hát, jó. Te meg egy szemétláda...de, ezt már eleve tudtuk. - tártam szét a karomat, azzal sarkon fordultam és elmentem.
    - Hová mész? - kiáltott utánam.
    - Nem tudom. Talán keresek egy normális pasit a strandon. - néztem hátra utoljára Viktorra.

Másnap reggel:

*csörög a telefon*

   - Rebeka! Kiki hív! - ordított fel anya.
   - Megyek. - kiáltottam vissza. Gyorsan lefutottam és felkaptam a telóm.
   - Rebi! Holnap elmegyünk a strandra? - kérdezte Kiki minden bevezetés nélkül.
   - Először is. Szia. Másodszor pedig... nem mehetnénk ma? Megakartam pont kérdezni, hogy nem megyünk-e el a strandra felszedni egy jó hapsit. - hadartam el egy szuszra, anya meg nagy, tágra nyílt szemekkel nézett rám. Csak legyintettem.
    - Oké! - visított Kiki (?), gondolom az izgalomtól. - Akkor egy óra múlva nálatok! - mondta és ezzel le is rakta a telefont. Letettem a telóm az asztalra, felmentem a szobámba és egy normális bikinit kerestem. Akkor lássuk. Kivettem a fiókomból mind az öt bikinimet, letérdeltem a szőnyegre és magam elé raktam őket. Na, akkor. Az első, egy egybe részes bikini volt. Úristen.
   - Anya! Itt van a fürdő ruhád! Leteszem az ágyadra! - ordítottam le anyának. Gyorsan elrohantam a szobájába majd vissza az enyémbe. Akkor újra, az első egy tavalyi bikini. Az egész neon rózsaszín, ezt félretettem mert imádtam. A második egy nagyon gyerekes...Fehér és tele van kis piros szívekkel. Jujj. Ezt el is tettem. A harmadik egy terep mintás. Ebben az évben kaptam, ezt is félretettem. A negyedik egy szoknya, bikini felsővel. Jézusom, ez nagyon gyerekes. Oké, akkor ezt is elteszem. Az ötödik egy fehér és a mell részére rá van írva, hogy "love". Ezt is félretettem. Gyorsan ránéztem az órára, már fél óra eltelt. Kiki mindjárt itt lesz. Gyorsan elmentem a fürdőbe rendbe tettem magam. Kontyba raktam a hajam, és már csöngettek is. Két perc múlva Kikivel együtt azon gondolkoztunk, hogy melyik bikinit vegyem fel. A fehér lett a nyertes. És akkor "go" a strandra.

A strandon

Miután kerestünk egy jó napozó helyet, letettük oda a kis cuccunkat és a pokrócot, majd lefeküdtük napozni. Beszélgettünk, pletyiztünk, nevettünk. Hirtelen kettő srác állt meg előttünk, hoztak nekünk egy-egy mojitos limonádét. Megköszöntük aztán ránk kacsintva elmentek. Ránéztem Kikire...
   - Eddig jól megy... - majd mindketten elnevettük magunkat.