A féltékenység nagy úr

Már vége lett az ötödik órának amikor a tanár elüvöltötte magát, hogy "Mindenki takarodjon a dolgára!". Tanár néni beidegesedett. Amikor kiment a tanár, természetesen mindenki visszajött a terembe, én meg folytattam a mindennapi tevékenységemet: feltűnés nélkül nézem Viktort. De valami furcsa volt rajta, Kiarára (alias Kiki) akit eddig szívből gyűlölt, feltűnően nyomult rá. Ez két embernek nem tetszett, nekem és Levinek.Engem azonnal elöntött a féltékenység. Az okok: Kikit semennyire nem érdekelte sőt, még szerintem élvezte is. Azonnal mérges lettem Kiarára, pedig tudja hogy már 2 éve bele vagyok zúgva Viktorba. Második ok, Viktor eddigi barátnői is (igen, nagyon sok volt) féltékenységet keltettek bennem, most meg rányomult Kikire, a legjobb barátnőmre! Igazából szerintem ezek nem is igazi okok voltak. Mély levegő Rebi, nyugodj meg, nem vagy féltékeny, nem vagy féltékeny. Amíg ezeket mondtam magamban hirtelen elém ugrott Lili. Argh. Olyan idegesítő...
    - Szia! - vigyorgott elég hülyén, én egy igazán meggyőző vigyort varázsoltam a fejemre.
    - Szia! - néztem rá végül.

    - Tudtad hogy... - kezdett bele a mondandójába, nem tudom mióta beszélt annyit hallottam még a végéről "Einsten ezért nem matematikus". Mi van? Miről beszél?
Hm. Ezen az egy mondaton elgondolkodtam. És ekkor olyan történt, megbántam hogy Viktorra néztem. Viktor és Kiki egymás kezét fogva beszélgettek. Na, azért álljon meg a menet! Az oké, hogy az a ember nagy csajozós, Kiki meg nagy pasizós, és már háromszor jártak egymással... de hogy az én szemem láttára?! A legjobb barátnőm és Viktor? Amikor  jártak én nem voltam még Viktorba, mert egy tahó volt (mondjuk most is az).  Ráadásul miattuk 2-est kaptam Földrajzra, mivel most ez az óra volt, és mivel rajtuk gondolkodtam. Most felidegesítettek! Éreztem hogy mindjárt sírok. De erős vagyok.

Haza felé sétálva Kiki egyfolytában a telefonját nyomkodta, volt amikor egyszer-egyszer vihogott. Nem bírtam, megkérdeztem.

   - Na, dúl a nagy szerelem? - mosolyogtam kedvesen, azonban a szemem olyan gyilkos tekintettel nézett Kiarára hogy még a telefont is eltette.

   - Öhm.. figyelj. Beszélni akartam erről veled. Tudom mi van, meg minden. De úgy érzem Viktor meg én vissza találtunk egymáshoz.

   - Aha. - forgattam a szemem unottan.

   - Ezt hogy érted? - kérdezte egyik szemöldökét felvonva.

   - Hát úgy, hogy pasizós vagy. Te is tudod. - böktem rá. Erre Kiki nem szólt semmit - Amúgy, nem zavar hogy megbántottál? Nem zavar hogy miattatok kettest kaptam? Nem zavar hogy féltékeny vagyok? Nem zavar hogy nagyon mérges vagyok rád? Nem zavar hogy Levit megbántottad? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve, de az utolsóra kicsit elmosolyodtam.

  - Pff... - adta ki a hangot, én meg furán néztem rá - Tudod ez szánalmas. Nem hogy gratulálnál vagy valami, hanem gondolom azt akarod hogy szakítsunk. Ugye?! - kiáltott rám. Hallgattam - Igen vagy nem? - kérdezte szúrós szemmel

  - Igen... - motyogtam

  - De miért Rebi? Miért? Azt hittem barátok vagyunk... - biggyesztette le a száját.
  - Mert szeretem Viktort basszus! - kiáltottam el magam. És ekkor éreztem úgy hogy kár volt ezt. 

  - Hogy mi? - jött egy hang mögülünk, mire mindketten megfordultunk a tengelyünk körül - Tényleg Rebi? - villantotta meg a fogsorát Levi. Banyek, kár volt. Ő Viktor legjobb haverja. - Na, mi van Kiki? Nem akarsz át jönni? - kacsintott

  - Fúj, nem - vinnyogott Kiara.

  - Na szóval? Tényleg? Szereted Viktort? - és már vette elő a telefonját, a gonosz kis... 

  - Ne! - kiáltottam el magam.

  - Mé' nem? Egyszer kiderül úgyis. - nevetett gonoszan.

Szerencsémre Kiki lerendezte Levit. Pár perc múlva már otthon is voltunk. Áthívtam Kiarát, hogy megbeszéljük alaposan a dolgot.