Kikivel tökre jól éreztük magunkat a strandon. Mondjuk...a strandon ki nem érzi jól magát? :D Szóval, bementünk a legmélyebb medencébe. Onnan néztünk a fiúkat, de Kiki azért mert ő ugye mindig ezt csinálja...én meg...én meg...Úristen! Ekkor esett le, hogy mégis mit művelek. Jézusom! Én ilyet nem szoktam csinálni. Nekem eddig csak Viktor volt, régebben mindent feláldoztam volna érte...és ő is. Aztán meg csak közli velem, hogy szégyell engem. Ezeket átgondolva, rájöttem hogy az életem egy nagy zavarodás. Kiki az , akire mindig számíthatok.
- Kiki... - kezdtem halkan. - Menjünk el innen... - folytattam elcsukló hangon.
- Hm? Miért? - kérdezte furán.
- Nem tudom, mit keresek én itt? - kérdeztem hisztérikusan. De azt hiszem inkább magamtól. Nem érdekelt, kimásztam a vízből, fújt a szél, fáztam. Gyorsan oda futottam a helyünkre felkaptam a földről a törölközőt, amíg száradtam a pokrócon ülve, Kiki futott felém.
- Most mi van??? - kérdezte, totál nem értve a dolgot.
- Én nem szoktam ezt csinálni... - szipogtam, gyerekes voltam? Á, nem. Csak kábé egy 5 éves gyerek szintjét játszottam.
- Jó... - sóhajtott Kiara. - Akkor nyomás haza... - mondta miközben felnézett az égre. - ...mielőtt még megázunk! - folytatta. Hát igen, az eget nézve...ööö...fekete felhők mindenhol. Upsz. Kiki úgy ahogy volt (vizesen) magára kapta a ruháját (csőfarmer, Converse cipő, póló). Ruháján nagy foltot hagyott a bikinije. Valami rám csöppent, furán néztem a karomra, tele volt vízcseppekkel.
- Ööö...Kiki. Tévedek, vagy esik az eső? - kérdeztem félve...messze lakunk azért a strandtól. Gyalog vagyunk...
- Nem hiszem, attól hogy még sötét felhők vannak az égen, 31°C-fok van... - mondta Kiki, tény, hogy nem egy okos lány :). De mi így szeretjük.
- Igazad van, akkor biztos föntről lecsinált egy madár... - nézte rá csodálkozva, majd mindketten elröhögtük magunkat. És hopp, abban a szent pillanatban leszakadt az ég. A strandi bemondók, bejelentették hogy: "Kérjük, 10 percen belül, hagyják el a strandot!". Mindenki sikítozva rohant (?) amit mi nem értettünk. Komolyan...mintha a 3.Világháború tört volna ki. Mondjuk, Kiki egy olyan szép,hosszú,cifra, megfontolt csúnya mondatot mondott. Én meg mint mindig, csak röhögtem ezen. Gyorsan mi is elhúztunk a strandról, hazafelé út...mit is mondjak?! Egyszerűen szörnyű volt. Fújt a szél ezerrel. Az eső szakadt. Mi meg pólóban...hm. A szél meg úgy fújt hogy néha-néha mi is megbillentünk...tehát nagyon fújt. Én már kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velünk. Egyszer még el is ordítottam magam, hogy: Kiki, meghalunk!. De Kiara csak játéknak vette az egészet. Én annyira nem. Sétáltunk, nehezen, ezerrel fújt a szél, velünk szembe. Ellenszél...hurrá. :( Hirtelen, mindketten egy hatalmasat sikítottunk, egy nagy faág zuhant le előttünk, kábé úgy nyolc centire. Engem már a sírás kerülgetett. Kiki csak megilyedt, ennyi. Ő egy tökös csaj. Jó, nem úgy. Úgy értve, hogy kemény csaj. Nagyon nehezen hazajutottunk (nehezen...pff...a sima negyed óra helyett, háromnegyed óra alatt értünk haza). A legrosszabb az egészben, hogy nem volt hálózat a telómon. Vagyis kint, a viharban. Anya hívott, ööö...hatszor...Apa hívott, egyszer, és végül...Viktor! Viktor hívott, és hagyott három sms-t. Otthon átöltöztem, letusoltam, jó meleg vízzel, a hajamat is megmostam. Csörög a telefon, Kiki az.
- Rebiiii!! - kiáltott enyhén visítva.
- Hm? - kérdeztem, közben leállítottam a hajszárítót.
- Nem merek kinézni az ablakon, nagyon félek. Vagyis kint még nem féltem, de itthon. Ajj, elment az áram..meg minden. - szipogta.
- Hát, kiiiiint... - kezdtem, majd kinéztem a fürdőszoba ablakán. - ...vihar, eső, szél. Ezerrel. Ajjaj. És ha itt is elmegy az áram? - kérdeztem...inkább magamtól.
- Ne mááár! Még mindig? - kérdezte Kiki, és már igazán megsajnáltam.
- Figyelj, gyere át. Itt még áram van...és izéé...majd csinálunk forrócsokit? Oki? - kérdeztem.
- Rohanok. - mondta, majd letettem a telefont. Nem féltem Kikinek mondani, hogy jöjjön át...itt lakik nem messze. Csöngettek. Gyorsan lerohantam a lépcsőn. Szó szerint neki estem az ajtónak a lendülettől. Kinyitottam, Kiki meg a nyakamba ugrott.
- Néééézd...hoztam pillecukrott, tejszínhabot, fahéjat, kakaóport, ilyen tüzes izét, amivel meg lehet izélni a pillecukrot...égetni vagy mi...mindegy! - hadarta egy szuszra.
- Uuu, de jó. - mosolyogtam, majd bementünk a konyhába, tíz perc múlva már a kanapén ültünk a kályha előtt (befűtöttünk,haha) sztorizgattunk és forró csokit ittunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése